Nyolcadik nap: Grossglockner Alpesi Út

Már 3/4 7-kor az autóban ültünk (megreggelizve), mert ma kemény program várt ránk. Talán a fénypontja az utazásunknak? Ma a Grossglockner Alpesi Út volt  a porondon, ami nem kevesebb, mint 2504 méter magasságba megy föl 48 km-en, 36 hajtűkanyar érintésével. 

Na, de nem vágok a dolgok elé. Először még el kell oda jutnunk. Nem messze a szállásunktól, az út végetért, nem lehetett tovább menni. Az autókkal egy nyitott vasúti szerelvény kocsijára kellett fölhajtani, az utasok egy vasúti kocsiba tömörültek, majd elindultunk egy hosszú alagútba. Talán biztonsági okokból döntöttek a vasúti alagút mellett. Rövid idő múlva megérkeztünk, és az autóval folytattuk útunkat.
 

 




Elérve az alpesi útat, itt is le kellett róni a nem kevés díjat és már mehettünk is tovább.

Minden bizonnyal vannak költségei az út javításának, fenntartásának, mert elég kemények a telek, de érdekes módon rossz minőségű úttal sehol nem találkoztunk. Persze vészélyes is lenne akarcsak egy kátyú is, hiszen nagyon sok motoros is élvezi az út nyújtotta kihívásokat.

 


Néhány megállás, fényképezés után csakhamar elértük a Schareck felvonó középső állomását, ahol leparkoltuk az autónkat, és elindultunk fölfelé 2600 méter magasságban lévő felső állomásra.

Innen a100 méterrel alacsonyabban fekvő Hochtor csúcs érintésével egy másik panoráma libegő állomásához terveztem egy kirándulást, ahonnan visszalibeghettünk a Schareck felső állomásra, majd onnan az autónkhoz . Azt gondoltam, ez nagyon könnyű út lesz, hiszen szinte csak lefelé kell menni. 

Innen indult a túránk

 

Csupán azt nem tudtam, hogy először elég rendesen leereszkedtünk, majd újból vissza kellett mászni ugyanarra a magasságra.

  



Hochtor csúcsa

 

Elérve a Hochtor csúcsát, innentől már valóban csak ereszkedtünk lefelé a Wallckhaus érintésével a Panoramabahn állomásához. A mai napra hűvösebbet, sőt délutánra esőt is jósoltak,ezért egy-két extra rudarabot is cipeltünk magunkkal, ezzel szemben ma is folyt a víz rólunk. De azért hősiesen, a túratervben megadott 2,5 óra alatt mi is teljesítettük a túrát.

Visszalibegőztünk a Schareck állomására,

majd onnan vissza a másik lifttel az autónkhoz, és folytattuk az útat.




 

Egy gyönyörű kilátással rendelkező terasznál egy kávét próbáltunk elfogyasztani, de sajnos elment a kedvünk tőle, annyira udvariatlan hozzáállással találkoztunk. És sajnos nem ez volt az egyetlen rossz tapasztalatunk. Többször előfordult, hogy olyan kellettlenül szolgáltak ki bennünket, mintha ezzel szívességet tettek volna. De azért sokszor az ellenkezőjével találkozunk.

Végül is kávé nélkül folytattuk az útunkat, és elértük az út legmagasabb pontját, a Ferenc József magaslatot. Nevét a császár 1856-os látogatásáról kapta. Innen aztán teljes pompájával láttuk Ausztria legmagasabb csúcsát a Grossglocknert (3798 m) és a lábánál elterülő Pasterze gleccsert.

Ehhez a gleccserhez 144 m mélységbe le lehet ereszkedni egy lifttel, de sajnos a gleccser csak 1960-ban ért a lifttig. Azóta sajnos hihetetlen sebességgel fogy a gleccser, ma már nagyon sokat kell gyalogolni az eléréséhez. Táblák mutatják, hogy 5 évente mennyit fogyott. 


 

Végül is addig mentünk el, ahol ha 1990-ben járnánk, már elértük volna a gleccsert. Bár nagyon szerettem volna egészen közelről meglátni, mégis bölcsebb dolog volt visszaindulni, hogy még mást is láthassunk. A fényképen úgy tűnik, mintha már olyan közel jártunk volna hozzá, a valóságban azonban még kilóméterek voltak hátra. 

Egyébként a megolvadt gleccser olyan volt, mint egy koszos, tejeskávé színű tó, és a gleccser sem olyan fehér, mint ahogy messziről látszik, hanem nagy része szürkés, feketés. Bár ilyen magasságban nincs légszennyeződés, de azért mindenféle törmelékek szennyezik a gleccsert.
 

Szóval feljöttük a felvonóval, és a elindultunk megkeresni, hogy honnan indul a Gamsgrubenweg túraútvonal. Ez a út csodálatos panorámát nyújt a Grossglockner és társai csúcsára, valamint az előtte elterülő Pasterze gleccserre. Ha már közvetlen közelről nem láttuk a gleccsert, legalább felülnézetből látni akartuk. Az út kb. 2,6 km hosszú, és kellemes, könnyű terep. Kis keresgélés után, eléggé eldugva, de megtaláltuk a bejáratot. Az út 6 alagúttal kezdődött, mindegyik között kis kilátással, így örültünk, hogy legalább nem hiába vittük magunkkal pullóvereinket..

Kis keresgélés után, eléggé eldugva, de megtaláltuk a bejáratot. Az út 6 alagúttal kezdődött, mindegyik között kis kilátással, így örültünk, hogy legalább nem hiába vittük magunkkal pulóvereinket.

 

 

Örültünk, hogy végre kiértünk az alagútból, és gyönyörködhedtünk a csodálatos kilátásban, ami azonnal a szemünk elé tárult. Nem győztünk betelni a látvánnyal.

A magas hegyek hol felhőbe burkolóztak, hol teljesen tisztán megmutatták magukat. A Pasterze gleccseren kívül több hófödte csúcsot és gleccsert is láttunk.

Elérve útunk végét, a Wasserfallwinkelt, egy kicsit leültünk a sziklákra, és hallgattuk, a lezúduló víz robaját, majd egy idő után jónak láttuk visszaindulni, mert már eléggé eljárt az idő felettünk. 

Sajnos a Swarovski Observatory meglátogatásáról már lecsúsztunk, de innen is fennséges volt a kilátás. Sőt még az is megadatott, hogy nemcsak teleszkópokon keresztül, hanem élőben ismét láthattunk egy mormotát.

Éppen egy kicsit lementem az útról, hogy egy virágot lefényképezzek, amikor egy éles, sípszerű hangot hallottam a hátam mögül. Mikor megfordultam, nem olyan messze egy sziklán megpillantottam egy mormotát. Hihetetlen aranyos kis állatok!
Egy kicsit letértünk az útról, hátha látunk még több mormotát, hiszen a leírás szerint ezen a területen szinte koloniák élnek. Több mormotát nem láttunk, viszont találtunk egy túristaútat, ami úgy tűnt levisz egészen a gleccserig.

  

  

Lelkesen nekiindultunk, hátha most elérünk egészen a széléig.

Az út egyre meredekebben vezetett lefelé, az idő is kezdett későre járni, így megint úgy döntöttünk, inkább feladjuk. Bár úgy tűnik, az embernek lehetősége van egyedül is a gleccserhez menni, de azért felhívják a figyelmet ennek veszélyére, hiszen sokszor ott is jég van, ahol még egyáltalán nem látszik, másrészt akárhol beszakadhat, mert a gleccser alatt sok helyen már megolvadt a jég.

Távolról mi is láttuk, ahogy bizonyos helyeken a jég alá folyt nem kis sebességgel a víz, és más helyen bukkant fel újra. Nem arról van szó, hogy megijedtünk, de bölcsebbnek találtuk, ha ezt most inkább kihagyjuk.

Mire visszaértünk az autónkhoz, el kezdett esni az eső. Nagyon örültünk, hogy egész idő alatt megúsztuk, és a felhők, párás idő nem akadályozta a kilátásunkat. Elindultunk visszafelé a kanyargós úton, Vilmos amennyire tudta, próbálta kímélni az autót, de azért haladnunk kellett, mert még elég hosszú út volt az alpesi út másik kijáratához, Zell am See felé.

Sajnáltuk, hogy már elég borongós, esős idő volt, mert erre is hihetetlen lett volna a kilátás. Túl sok minden látnivaló van ezen a területen, egy nap nem elég hozzá. De ennyivel rendelkeztünk, és ezért is nagyon hálásak vagyunk.
Mire Zell am See-t elértük, már elég rendesen esett az eső. Szállásunk, mint kiderült, a külterületen volt, és nem nagyon volt kedvünk az egész napi kimerítő program után újból beautózni a városba, és vacsorát keresni. Így nagyon örültünk, hogy lehetőség volt vacsorázni a szálláson, és az sem volt gond, hogy csupán egyfajta kajából lehetett választani. Az már sokkal jobban zavart, hogy a szobánkban annyira meleg volt, hogy hiába volt sarkig nyitva egész éjjel az ablak, alig tudtam aludni.