Tizenegyedik nap: Innsbruck

Hihetetlen, de elérkeztünk utolsó napunkhoz. Szállásunk tulajdonosa, Gertrud néni egy kicsit szigorú volt, nem engedett előbb reggelizni bennünket, így tervünkhöz képest egy kis késéssel indultunk. Kb egy óra múlva megérkeztünk Innsbruckba, és bár tudtuk, hogy ilyen korán nem foglalhatjuk el a szállásunkat, de autónkat szerettük volna a parkolóban hagyni.

Nagy volt a kontraszt az előző napi gyönyörű alpesi házak után egy fapados, beton ifjúsági hotelbe menni, de "megtanultunk bővölködni és szűkölködni is". :) A hotelnek azonban volt egy nagy parkolója, és meg is engedték, hogy ott hagyjuk az autót. Ezzel nagyon sok parkolási költséget megtakarítottunk. A városközpontban lévő szállásoknak vagy nem volt parkolójuk, vagy nagyon drágák voltak, így beértük ezzel is. Egyébként rögtön a bejáratnál volt egy buszmegálló, ahonnan a 3 perc múlva érkező busszal már mehettünk is a belvárosba. A szállóban megvettünk egy egy-napos Innsbruck kártyát, amivel további jelentős megtakarításokat lehet elérni a belépőkkel, utiköltséggel, ha valaki több mint egy programot akar csinálni magának. Bebuszoztunk a városközpontba, az óvárosba, ahol szinte az összes látnivaló található.

Elsétáltunk a Triumphpforte nevű diadalívhez, amit 1765-ben emeltek a későbbi, II Leopold uralkodó Maria Ludovikaval való eljegyzése emlékére. Apja, I Francis Stephen a ceremónia alatt halt meg, így a diadalív egyik oldala a vidám eseményt, míg a másik a szomorúságot, gyászt szimbolizálja. Innen sétálva a St George templomot szerettük volna megtalálni, ami valahogy eltűnt. :)



Innsbruck legkisebb háza

Visszasétáltunk a Maria Theresien utcára, és egy üzletközpontnak, a Rasthaus Galériának 7. emeletére felliftezve egy panoráma teraszról megnézhettük a várost felülről. 

 

 


Tovább sétálva az utcán hamarosan eljutottunk a Hofkirche templomhoz.

A templom fő látványossága I Maximilian császár sírja, körülvéve 28 emberméretnél nagyobb méretű bronzfigurával, akik az uralkodó őseit és különböző hősöket mintáznak meg. A templom orgonája több mint 450 éves, és az Ezüst Kápolnában található Philippine Welser (uralkodó fia) szarkofágja.

A templom kerengőjét is megtekintve betértünk a múzeumba is, ahol tiroli népviseletben lévő embereket, korabeli szobák berendezéseit láthattuk. A templom egyébként kívülről nagyon egyszerű.

Közvetlen mellette található a Hofburg, amely 1460-ban, gótikus stílusban épült I Maximilian számára, majd később az 1700-as években át lett építve Mária Terézia számára.

Az első emeleten számunkra teljesen érdektelen, kiállítások voltak, de a második emeleten láthattunk gyönyörűen berendezett, különböző színű szobákat, köztük a hatalmas báltermet, étkezőt, hálószobákat, fogadószobákat, a korabeli eseményeket megörökítő festményekkel. A kastélyban Sissi császárné és Ferenc József császár is többször megfordult.

Helblinghaus

Goldenes Dachl

Kis séta után a város szerintem legszebb pontjára érkeztünk, egy térre, amelynek sarkán a Helbling épület látványos barokk homlokzata hívja fel azonnal magára a figyelmet. Az épület a XV. századra eredeztethető vissza, amikor egy gótikus városi ház volt, majd 1730-ban dekorálták a homlokzatot barokk elemekkel. Belülről nem láttuk, ma lakóházak, illetve különböző kiállítások vannak benne. A tér másik látványossága az "arany tető", egy épület balkonját fedő tető réz burkolata volt. Maga az épület egy múzeum.












Pár lépésre található a Várostorony, ami 1440-ben épült hagymakupolás torony, kilátóval a tetején. A kilátóhoz 148 lépcső vezet fel (plusz 20 lépcső a bejáratig), és felsétálva egy 360 fokos panoráma tárult a szemünk elé.    



Stadtturm

Csupán az volt egy hátrány, hogy a körbemenő folyosó nagyon keskeny volt, és túl sok ember próbált egyszerre felzsúfolódni.

A tér felülnézetből

De azért lehetőségünk volt körbemenni, és minden irányban meglátni nemcsak a város épületeit, de a körülvevő hegyeket is, amelyek közül jónéhány 3000 méter fölötti.


Nem sokkal távolabb a zöld kupolájú katedrális épületét néztük meg. Eredetileg ez is gótikus épület volt, később lett barokk stílusban átalakítva. Kellemes volt a kinti hőségből betérni a hűvös épületbe, bizonyára mások is így gondolták, mert sokan üldögéltek a sorokban. A katedrális egyébként összehasonlítva az eddig látotattakkal méretileg elég kicsi volt.
Ez után elérkezettnek láttuk az időt egy kis kalóriabevitelre, de ebéd helyett inkább kávéztunk, zacher tortával és almásrétessel gazdagítva. Az almásrétes biztosan helyi specialitás lehet, mindenütt szerepelt az étlapon. Nagyon jó döntés volt, igazán finom volt.

A Nordkettenbahn Congress állomása

A sikló

Ezután az egyik helyi magaslatra, a Hafelecar-ra szerettünk volna feljutni. Nagyon könnyű dolgunk volt, hiszen szinte a bevárosból indult a Nordkettenbahn, aminek az első része egy sikló. Az állomásokat a híres (már akinek, nekem egyáltalán nem volt) Zaha Hadid tervezte, egészen modern dizájn.


Ezzel először átkeltünk az Inn folyó felett, majd alagútban haladtunk egy darabig fölfelé, aztán a felszínen tettünk néhány megállót és elérkeztünk a Hungerburg állomásra (860 m), ahol át kellett szállnunk egy nagy felvonóba, amibe legalább 90 ember tudott bepréselődni.

A felvonóval 1905 méter magasságig jutottunk fel, a Seegrube állomásig.

 






Innen újabb átszállással, a következő felvonóval jutottunk el a legfelsőbb állomásra, ami már 2256 méter magasságban van. Végre éreztük, hogy egy kicsit hűvösebb van, mint lent a városban. 

Több csúcsot láttunk a közelben, sejtettük, hogy a közelebb lévő, alacsonyabb lehet a Hafelecar csúcsa. Még alig indultunk el, máris csodálatos volt a kilátás.

A sziklás, magas hegyek, amik mindig olyan távolinak látszottak, most egészen közel voltak.

 


Mindössze 10-15 perc alatt már a csúcson voltunk, persze igazából nem láttunk túl sokkal többet, mint előtte.

De mindig jól eső érzés egy csúcsra feljutni (még ha ilyen közel is van), különösen ha egy kereszt is van a tetején.

  




















A közelben láttunk egy kis sziklás magaslatot, oda is felmásztunk.

Onnan még láttunk két hegycsúcsot, aminek kereszt volt a tetején, egyből belelkesedtem, hogy oda is másszunk fel.

El is indultunk, de kiderült, hogy azok a magaslatok már csak igazi sziklamászók részére elérhetőek. Nem volt út, csak kötél volt kifeszítve a szinte merőleges sziklafalon, és a kiírás is jelezte, hogy csak tapasztalt sziklamászóknak. Hát erről lecsúsztunk, és azt hiszem ez már ki is fog maradni az életünkből.

 

A leírásom szerint valahol a közelben lenni kellett egy hüttének, amit a Sissi film forgatásakor használtak, de egyetlen útmutatást sem találtunk, hogy merre lehet

Végül is teljesen véletlenül láttunk meg egy teljesen ütött kopott, roskadozó, bedeszkázott ablakú, ajtójú bodegát, amiről véletlenül sem gondoltam, hogy ez lehet. De a falára félreérthetetlenül ki volt írva, hogy "Geierwally Hütte". Már elég régen láttam a Sissi filmet, nem emlékszem hol szerepel benne ez a jelenet. Most egészen kíváncsivá tett, hogy újból megnézzem, hátha felismerek belőle valami helyszínt. Persze az is lehet, hogy valami más Sissivel kapcsolatos filmben szerepelt ez a helyszín. Mindenesetre több helyen olvasva vagy hallva Ferenc József és Sissi házasságáról, sajnos kiderült, hogy korántsem volt olyan romantikus, mint ahogy az a filmből látszott.

Mivel hosszabb túrára időhiány miatt már semmiképpen nem lett volna lehetőségünk , így amikor már mindenfelé elsétáltunk,

és minden irányban megnéztük a kilátást, és egy müzliszelettel megszelidítettünk egy barna bárányt, visszatértünk a városba,

hogy amíg van energiánk, ott töltsük az időt. Közben elővettük a prospektust, amit az Innsbruck kártyával kaptunk, hogy megnézzük van-e még valami, ami nyitva van, és esetleg érdekelne bennünket. Kiderült, hogy a kártyánk a városnéző buszra is érvényes, és a közelben volt a végállomása. Mivel mást nem találtunk, és az óvárost már bejártuk, gondoltuk végigbuszozzuk az útvonalat, hisz az távolabbra is kimegy.

A buszon fülhallgatón keresztül információkat kaptunk a fontosabb helyekről, épületekről.




Kimentünk a külterületen lévő ollimpiai negyed területére is, és sajnáltuk, hogy már arra nem volt időnk, hogy ott sétáljunk, vagy a síugratót megnézzük, mert az utolsó busz kb. 40 perc múlva jött, és annyi idő nem lett volna rá elég.

Végül is az Ambras kastélynál leszálltunk. Igaz, hogy maga a kastély már zárva volt, de a park még nyitva volt és ott sétálgattunk, amíg jött a következő busz.

A kastélyt egyébként II Ferdinánd főherceg alakította át egy középkori várból, feleségének, Philippine Welsernek, akit nagyon szeretett, de mivel rangon aluli volt, csak titokban tudta feleségül venni. Az emberek nagyon szerették Philippinét, mivel híres volt jótékonyságáról, segítőkészségéről. Mire megérkezett a busz, éppen körbejártuk a kertet, és nemsokára újból a városközpontban voltunk.

Már olyan célzattal sétáltunk, hogy azt figyeltük hol tölthetnénk el az utolsó vacsoránkat,
és véletlenül éppen egy piactéren lyukadtunk ki, ahol már csak az illat után kellett menni, hogy megtaláljuk a sültkolbászt.

Pont ilyet képzeltünk el, letelepedtünk a hosszú asztalok mellé, miközben falatoztunk élveztük a tiroli hangulatot,

gyönyörködtünk az Inn partján lévő színes házakban (amiket vacsora után még egy kicsit közelebbről is megnéztünk), a távolabbi hegyekben, ahol korábban fent voltunk, vagy a másik oldalon lévő hegyekben, amik lassan teljesen felhőkbe burkolóztak, majd villámok cikáztak közöttük.

Nagyon hálásak voltunk Istennek, hogy megengedte számunkra ezt a 11 napot, ami alatt annyi szépet láthattunk. Próbáltuk felidézni az élményeket, de annyi mindent láttunk, hogy most szinte minden összekavarodik bennünk, már nem is tudjuk mi volt egyik nap, vagy a másik. Bár több éjszaka a kelleténél kevesebbet aludtam, de mégis úgy gondoltam, amíg el nem nyom az álom, próbálom leírni, hogy mit is láttunk, merre jártunk, hogy majd ha előveszem, újból át tudjam élni ezeket a csodálatos napokat.