Első nap: Hochosterwitz - Wörthersee

Egy kis éjszakai rosszullét után hála az Úrnak, hogy reggelre elfogadható állapotba kerültem, és ha nem is a tervezett időpontban, hanem egy kicsit később, de háromnegyed 6-kor már útban voltunk Ausztria felé. Magyarországon végig esett az eső, de mire az első uticélunkhoz, a Hochosterwitz várhoz megérkeztünk, már kibújt a nap és egyre melegebb lett.

A vár egy nagyon impresszív középkori vár, egy 160 méteres dolomit sziklán épült, 664 méter magasságban, és a hely Karintia tartomány egyik jellegzetessége, már messziről látható.

Ez a vár megközelíthetetlen volt, az ellenség soha nem tudta bevenni. 14 kapun keresztül lehet megközelíteni, és ha valaki ellenséges szándékkal közelített, mindegyik kapun valami újabb meglepetés fogadta.

Van, amelyikből lyukakon keresztül forró olajat öntöttek a betolakodóra, némelyiknek a hídját vonták fel, másikról tüzes nyilakat lőttek ki, míg másikról váratlanul szúrós, hegyes vasakat ejtettek le.
Ötletekben úgy látszik nem volt hiány! Ha valakinek egyik-másik akadályon sikerült is átvergődnie, minden bizonnyal legyőzték a 14. kapu előtt.

Kb fél óráig tartott, míg a kapukon keresztül feljutottunk a várhoz (szerencsére most semmilyen váratlan meglepetés nem ért bennünket), ahol a várfalakról csodálatos volt a kilátás.

Közben elbeszélgettünk egy korabeli ruhába öltözött fiatalemberrel, aki néhány szót még magyarul is tudott, amíg beszélgetésünket félbe nem szakította egy igazán erőszakos darázs, aki mindenképpen meg akarta támadni a fiatalembert. Talán túl sok édes illatú hajzselé lehetett a fején, mert a támadásait elfolytában oda irányította. :) A vár régi szobái ma egy elegáns étteremnek vannak berendezve, illetve egy kis múzeum is található itt.

 

Miután mindent körbejártunk, lesétáltunk egy kis kápolnához, ahol az egyszerű fehér falak és az arany oltár kontrasztja hívja fel magára a figyelmet.

Következő állomásunk a Pyramidenkogel volt, ami egy 100 méter magas fából készült kilátó a Wörthersee közelében.

 
Hosszú sorban állás után végre bejuthattunk, és úgy döntöttünk, hogy a lift helyett inkább gyalog megyünk, hogy addig is csodálhassuk a kilátást. 
Útközben már kezdtem úgy érezni, mégsem volt olyan jó ötlet a 441 lépcsőfok mellett dönteni.

De végül is felértünk, és több szinten lehetett körbemenni a csúcson és gyönyörködni a panorámában.

A Wörthersee teljes pompájában előttünk feküdt, körülvéve Karintia hegyeivel.

Lefelé útunk sokkal izgalmasabb és gyorsabb volt mint fölfelé. Egy 120 méter hosszú, 52 méter szintkülönbséget megtevő, kanyargó csúszdán, miután megadták a kezdő sebességet, mindössze 20 másodperc alatt a földszinten voltunk. Soha nem csíptem nagyon a vízbe csobbanó csúszdákat, mert nem szeretek a víz alá kerülni, de ezt nagyon élveztem.

Ezután a tóhoz autóztunk, megkerestük az egyik üdülőhelyet, Maria Wörth-et, ahonnan egy másfél órás hajókázást terveztünk. A tó nem túl nagy, mindössze 17 km hosszú, 1-2 km széles, de ennek ellenére nagyon népszerű. Hegyek, domboldalak között elbújva, szinte mediterrán klímával rendelkezik, talán a legmelegebb Ausztria tavai közül. Ma is nagyon meleg volt, és nagyon sok embert láttunk strandolni. Nekünk sajnos most erre nem volt időnk.

Köszönhetően a menetrend változásnak, még arra is volt lehetőségünk, hogy hajókázás előtt egy kicsit körülnézzük a faluban. A hajóállomás mellett rögtön egy kis templom állt, ami még a IX. századból való.

Bekukkantottunk, megnéztük a kertjét is, majd egy kicsit séltáltunk. Elfogyasztottuk az előre elkészített ebédünket, majd egy elég zord kiszolgálótól fagylaltot vásároltunk. Úgy tűnt semmi kedve sem volt kiszolgálni bennünket. Ez egy kicsit ellentétes volt azzal, amit eddig az osztrákokról gondoltunk, és már a nap folyamán volt több negatív tapasztalatunk a vezetési stílusukról is.

Közben elérkezett a hajókázás ideje, kis késéssel megérkezett a hajó és már indultunk is a tó egyik vége felé, majd ott megfordulva átmentünk a túlpartra, Pörtschachba. Bárhol ki lehetett szállni a hajóból és később a következőre visszaszállni, de mi a hajón maradtunk, hogy egy teljes kört tegyünk.

 

A hajón már akkor is sokan voltak, amikor felszálltunk, így nem nagyon tudtunk válogatni a helyekben. Egy idő után a napon nem lehetett elviselni, alig lengedezett egy kis szellő. De sokkal boldogabbak voltunk, mintha esett volna az eső.

Következő állomásunk Velden volt, a tó másik végén, ami kikötőjével, kaszinójával a legélénkebb, legmozgalmasabb tóparti város.

 

A tó végén visszafordultunk és kb. másfél óra múlva kikötöttünk újból Maria Wörth-ben. Hajózás közben többször úgy éreztem, akár a Lake Districtben is lehetnénk, ott is nagyon sok tó van, amik körül kisebb-nagyobb hegyek, dombok magasodnak.

Szállásunk

Kilátás a szobánkból

Kiszállás után már nem nagyon volt időnk további nézgelődésre, mert 6 órára a szállásunkra kellett érni, ami Bodensdorfban volt, és egy másik kis tó mellett. A hellyel nagyon elégedettek voltunk, kis alpesi ház, még muskátlis balkonunk is volt. Ez egy elég kis falu volt, sok látnivaló nem akadt benne, és vacsorázó hely sem volt túl sok, hogy válogathattunk volna. De azért találtunk egyet egy kb. fél órás gyaloglás után.